Archive for január 11th, 2008

Linux for human beings…

Mennyire igaz ez a kijelentés? Annyira, hogy még a nők i fel tudják tenni és használni is tudják az Ubuntut :D .
Már hetek óta próbáltam barátnőmet rávenni, tegye fel ő is, sokkal jobb mint az XP-je, és ráadásul semmi htránya sem származik belőle, hiszen minden megy rajta ami XP-n, ha meg olyan programról van szó ami esetleg csak Windows-os, akkor is könnyű dolga van mert a wine a legtöbb – na nem mind – dolgot elfuttatja.
Na, hazament tőlem úgy két és fél hét után, és mit ad Isten mit mondott már első nap amikor hazaért? Hát azt, hogy “hiányzik az ubuntud :(:D … Mondtam neki hogy majd amikor megyek akkor felteszem neki. De hogy neki most kell. Mondom jóvan’, adtam neki egy linket, leszedte, és feltette :O :D . Mondjuk 4 órájába telt, de azt is bele kell venni hogy lassú a gépe, 3-szor kellett újrakezdenie. Egyedül a partícionálásban kellett neki segítenem.
Tehát hölgyeim és uraim, ennyire egyszerű egy Ubuntu használata, és telepítése, hogy még egy kicsit hozzáértő nő is meg tudja csinálni ;) .

Add comment 2008 január 11

2. Szabad Szoftver Esték

A HUP 2. almalommal rendezi meg a Szabad Szoftver Estéket. Ennek keretében előadásokat hallgathatnak az érdeklődők a szabad, nyílt forráskódú szoftverekről.
Aki már az előző rendezvényen ott volt az tudja mi lesz, aki még nem, az pedig ezzel a videófelvétellel megtudhatja.
Az est 2008. január 16-án lesz, este 6 órától.
Helyszín: Nyitott Műhely (Déli Pályaudvartól pár percre, gyalog. Aki nem tudná hol van az a térképen kiböngészheti.)

Előadók:
- Németh Ádám (Aadaam) az XMPP Standards Foundation képviseletében a Jabbert mutatja be nekünk. A Jabber 9 éve, a Slashdoton indult open source IM szerverként, azóta a legismertebb nyílt szabvánnyá nőtte ki magát e téren, sokmillió felhasználóval, implementációval és szolgáltatóval. Manapság a legismertebb erre épülő szolgáltatás a Google üzenetküldője, a GTalk.
- Vajna Miklós (vmiklos), a Frugalware vezető fejlesztője. A Frugalware egy mára nemzetközileg is ismert és elismert Linux disztribúció, amely az egyszerűség, multimédia és dizájn jelszavakat tűzte ki zászlajára.
- Pozsár Balázs (pozsy), az UHU Linux vezető fejlesztője. Megismerhetjük a közkedvelt hazai Linux disztribúció múltját és jövőjét, és kis kitekintést kaphatunk arra nézvést, hogy mivel foglalkoznak még az UHU fejlesztése mellett.
- Nagy Róbert (thuglife), 2004 óta OpenBSD fejlesztő. Ez egy szabad operációs rendszer, amelynek stabilitása és megbízhatósága legendás. Róbert munkájának főbb területei: ports tree (OpenOffice, PHP4, PHP5, stb.), illetve eszközmeghajtók írása, javítása (uts(4), ts_tty(4), ral(4)). Jelenlegi fő projekt: uvideo(4) USB Video Class Driver (pl. webkamera). Foglalkozik még a fentieken kívül minden mással, ami abban a pillanatban örömet okoz.

Az előadások 20 percesek lesznek, minden egyes előadás után lesz egy 10 perces időterjedelmű rész, ahol kérdéseket lehet feltenni az előadóknak. Mikor az egésznek vége, “szabad foglalkozás” következik, vagyis kötetlen beszélgetés veszi kezdetét.

Az est részvétele ingyenes, viszont regisztrációköteles a férőhelyek végessége miatt (mivel ugyebár ez egy zárt terem), regelni pedig itt tudsz.

(HUP)

Add comment 2008 január 11

Open Arena

Ez egy szabad forráskódú QuakeIII utánzat. Igazából tökéletesen működik, egyet kivéve: linux és windows lanban nem műküdik a játék. Linuxnál lefagy, windowsnál pedig le akar valami file-t tölteni, aztán kilép azzal az indokkal hogy nincs meg a file.
Grafikailag nagyon szép, minden elismerésem. Játékélmény szintúgy tökéletes.
Letöltése az már kicsit bonyolultabb. Ha az ember Synapticból telepíti, akkor sajnos arra kell rájönnie hogy mégse mindent frissítenek ott fent, ugyanis csak a 0.6.x verziót tudja leszedni, közben a legfrissebb a 0.7.0, amit 2007.07.07-e óta lehet leszedni.
Egész jól el lehet vele játszani, és tökéletes mása az eredeti QuakeIII-nak. Fizika ugyanaz benne, egyedül ami eltérés azok a pályák (pl. q3dm17 ugyebár nincs benne mert az eredeti q3-as pálya, stb.). Ami nagyon gyéren sikerült az alkotóknak azok a hanghatások. Hát körülbelül mintha a nagymama lesné a 60 éves TV-jén a 80 éves sci-fi filmet. De nem lehet minden tökéletes ;) .
Ha valakit képek is érdekelnek róla, az itt tudja meglesni hogy is néz ki valójában. A hang “gyengesége” ellenére mindenképpen érdemes letölteni aki szereti a jó, pörgős FPS-eket. Nekem ez az egyik kedvencem :) . Neten még nem próbáltam ki, gondoltam előbb végigviszem.
Aki a 0.6.x verziót szedi le, annak számolnia kell azzal a buggal, hogy csak az első tiert tudja m megcsinálni multiban. Sajnos én beleütköztem ebbe :( .

5 comments 2008 január 11


Bemutatkozás

Sziasztok! Gondoltam, már itt az ideje, hogy valami bemutatkozó szöveget is írjak, hogy mégis ki vagyok és miért is használok Linxut, és nem az Istenített Windows-t. Hát, a nevem Maraxush. Azért kezdtem el 1 évvel ezelőtt Linuxot használni, mert egyszerűen elegem lett a Windows-ból, hogy mindíg újra kell tenni, behal a rendszer, bejön a kék-halál, vírusok tömkelege van... Nem, én ezt nem bírtam már tovább idegekkel. Elkezdtem használni először az Ubuntu Linuxot. Azóta nagyon sok disztrót kipróbáltam már, Kubuntutól kezdve a Slackware-ig. Most jelenleg SUSE 11.0-t használok. Valószínűleg ezen már nem is fogok változtatni. Ha valakinek kérdése lenne, az keressen fel bátran e-mail-en, vagy akár jabber-en/gtalk-on! Ha tudok, segítek! =) E-mail/Jabber/GTalk: maraxush@gmail.com

Bejegyzések naptára

január 2008
M T W T F S S
« Dec   Feb »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Lehet keresgélni ^^